A HÉT ÜZENETE (Október 3-9): Élj végre a lehetőségekkel!

duguláselhárítás újpest

duguláselhárítás dunaharaszti

A héten meg kell hoznod egy vagy több fontos döntést. Új lehetőségeid vannak, amelyek tanulással, továbbképzéssel kapcsolatosak és/vagy egy fontos leckével, amit az élet iskolájában tanultál.

A hét elején egy erős hivatástudattal rendelkező, tehetséges és sok jó, talán rendkívüli képességekkel rendelkező férfi lép be hozzád illetve ha férfi vagy, ez te magad lehetsz. Jó kvalitásai miatt ezt az embert még a saját családjában is irigység veszi körül.
A kezdeményezés embere. Lehet, hogy feltaláló. Újító, zseniális ötletei vannak. A törvény és a rend védelmezője, olyan ember, akit sokan tisztelnek. Elejétől a végéig utánajár a kötelességeinek.
Egyszerre túl sok feladatot végez, emiatt hajlamos túlhajtani magát, így az egészsége veszélybe kerülhet.
Ha energiái diszharmonikussá válnak, túl hideggé, rideggé és kritikussá válik. Légy türelmes vele, amennyire lehet, ha nehéz időkön megy keresztül. Lehet, hogy arra van szüksége, hogy figyelmeztesd, hogy pihenésre és kikapcsolódásra is szakítson időt!

A hét közepére Ferenc József kártyája kiábrándulást, csalódást jelez, jó esetben fényűzést, bőséget. A név alapján már sejthetitek is, a kártya üzenete az is, hogy nem mindegy, milyen áron szerezzük meg a nagyságot, a gazdagságot és a tekintélyt! Tekintélyed valódi legyen, ne kierőszakolt!
A kártya befelé fordulásra is int, és belső rendrakásra. Teremts időt és teret magadnak, legyen időd meditálni, elcsendesedni!
A kártya figyelmeztet is, hogy ne engedd, hogy a csalódás és a rossz hangulat annyira elhatalmasodjon rajtad, hogy ne vedd észre a jó lehetőségeket, például elszalassz egy előléptetést vagy a békekötés lehetőségét egy kapcsolatban!

A hét utolsó napjaira jó hírek jönnek! Erőfeszítéseid megtermik a maguk gyümölcsét. Valami, amire nem is számítottál, vagy amiről lemondtál, megérkezik. Győzelem, meglepetés, siker szelei fújnak.
Szépség, dicsőség is a kártya jelentése. Amint odafönt, úgy a földön is. Az Egység élményét is jelzi.
Sikereidet éld meg, örülj nekik, de ne bízd el magad, légy hálás!

A hét fő vonulata a döntés és a tanulás a tündér- és az angyalkártyánk szerint.
Ideteszem nektek a két kártya jelentését külön-külön is.

Döntsd el

duguláselhárítás xvi kerület, duguláselhárítás újpest, non stop duguláselhárítás, duguláselhárítás xv kerület

Döntsd el

DÖNTS, és élj a lehetőségekkel – ne félj ugrani arra, amerre a szíved vezet! Indi nevű tündérünk arcával és testtartásával minket utánoz, azt, amikor nem tudunk vagy nem akarunk döntést hozni, amikor kéne.
Erre menjek vagy arra? Igent mondjak vagy nemet? Ezt tegyem vagy azt? Mérlegelsz, bizonytalankodsz sokat mostanában? Akkor ez neked szól. Mit akarsz valójában? Döntsd el és valósítsd meg! Tarts ki a döntésed mellett – ha kell, jelölj meg egy határidőt, írd le a lépéseket, készíts cselekvési tervet. Még ma lépj legalább egyet a célod felé!
Jó, ha tudod, a sok hezitálás katasztrofális hatású lehet az önbizalmadra, önbecsülésedre.
Az is lehet, hogy a döntésképtelenségedet éppen az önbizalomhiány okozza. Az önbizalomhiány nagyon sok baj forrása, úgyhogy életbevágóan fontos dolgozni rajta! Ha önbizalom van, akkor minden van 🙂 Persze tudni kell az egészséges önbizalom és az arrogancia közti különbséget!

Van, akinek a további adatok gyűjtése az üzenet. Hiszen ha nincs elég információd a választási lehetőségeidről, nem csoda, hogy bizonytalan vagy. Tehát informálódj.
Viszont ne halogass a végtelenségig, néha még a rossz döntés kockázata is jobb, mint a nem döntésbe süppedés – ha esetleg a “még tájékozódom” nevű dolog csak egy halogató stratégia, ami gondos informálódásnak álcázza magát, akkor csak szabotálod magad. Szedd össze a bátorságod és lépj!

Az angyalkártyánk pedig a Tanítás és tanulás; Zadkiel arkangyal által hozott üzenet. Ezekszerint ez a hét rendkívül jó lehetőség a tanulásra és a tanításra egyaránt, vagy egy tanulási (tanítási) folyamat elkezdésére, kivitelezésére.
A tanács a következő: nyisd meg elméd és szíved, és tanulj új dolgokat, és te is taníts másokat.
Ahogy mindannyian, úgy te is egyszerre vagy szellemi tanító és lelkes tanítvány. A tanítás és a tanulás tökéletes körforgást alkot, amelyben mindig a kellő időben érkezik el hozzád a tudás. Azokban a témákban taníts másokat, amelyek téged is lelkesítenek. Minél többet tanítasz, leckéid annál jobban megszilárdulnak benned. Legyél nyitott az új eszmékre, és olyan dolgokat is tanulj, amelyek nem tartoznak szorosan az érdeklődési körödhöz!
A tanítványaidtól is sokféleképpen tanulhatsz. Bízz tanítási és tanulási képességeidben, hiszen elméd egy Isten elméjével. Értelmes és bölcs lény vagy. Tudd, hogy életed jelenlegi szakaszában bátran taníthatsz.

Zadkiel a tökéletes szellemi tanító. Türelmes, kedves és mindentudó. Hatékonyan segít az emberi emlékezőképesség működésében. Fordulj hozzá, ha meg kell jegyezned valamit. Zadkiel örömmel megtanít bármire, amit tudnod kell, csak kérdezz! Olykor a Szókratész féle tanítási módszert alkalmazza, vagyis rávezet, hogy magadtól jöjj rá a dolgokra. Leginkább úgy veheted észre Zadkiel tanításait, ha a mintákat figyeled mindenben, amit látsz, hallasz vagy gondolsz.

A Dr. Kazanlár Emil-féle Tarotból, Brian Froud és Jessica Macbeth Tündér orákulum kártyáiból (fordítás + intuitív magyarázat Antal Judit által) és Doreen Virtue Arkangyal orákulum kártyáiból.

duguláselhárítás biatorbágy,duguláselhárítás kerület,duguláselhárítás csepelmosogató duguláselhárítás,duguláselhárítás xi kerületduguláselhárítás budapestenduguláselhárítás veresegyház,duguláselhárítás xvi kerületduguláselhárítás budakeszi,non stop duguláselhárítás budapestduguláselhárítás xvi kerület,

duguláselhárítás vác, duguláselhárítás iii kerület, duguláselhárítás xvi kerület, non stop duguláselhárítás budapest”

duguláselhárítás kerület

  • kormosalbert
    Article By :
    Üdv az oldalamon! Igyekszek összegyűjteni a számomra legértékesebb cikkeket. Remélem, ti is értékesnek és hasznosnak találjátok majd őket! Namaste

Random Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*
*